Franciaország - Normandia és Bretagne - Utazás, Nyaralás
Franciaország nyaralás >>
Franciaország Észak-nyugati területein terül el a mezőgazdaságilag fontos Normandia, amely minden látogatóját elcsábítja izléses tengermenti üdülőhelyeivel és számos történelmi emlékművével.
Bretagne Franciaország legnyugatibb csücskében helyezkedik el. Hagyományosan két részre osztják: az Armor-ra és az Argoat-ra. Az Armor jelentése a tenger országa, ami jellemző is rá, hiszen ez a terület foglalja magába Bretagne partjait, míg az Argoat, aminek jelentése az erdő országa, Bretagne belső részét. A partoknak külön neveik vannak, mint például a Smaragd- vagy a Jáde-part. A partok többsége főbb jellegzetességeiről kapja nevét, ilyen például a Rózsaszín Gránitpart.
Normandia területét szintén két részre oszthatjuk fel. Nyugaton Basse – Normandia, és keleten Haute – Normandia. Normandiába egy tengermenti üdülőhely repteréről, a Dieppe-ről juthat el, amely a turisták között nagyon közkedvelt.
Rouen városa, ahol a világhírű orleans-i szűzt elégették ma Normandia fővárosa. 1944-ben Rouen-t teljesen rekonstruálni kellett, az itt dúlt harcok és csaták miatt.
A főváros körül folyik a Szajna. A folyó bal partját új és modern lakóparkok helyezkednek el, a folyó jobb partján pedig egy turista sétány található.
Ha útnak indul Place du Vieux – Marché irányába, akkor elérkezik a város történelmi központjának végéhez. Itt találja meg a az orleans-i szűz templomot, amelyet a 16. században építettek, és egy emlékművet, azon a helyen, ahol máglyán elégették.
A normandia építészetre jellegzetesek a kőből és fából készült házak. A város szimbóluma a reneszánsz Gros Horloge torony. Csodás kilátása nyílik a környező területekre a harangtorony tetejéről, amelyhez csigalépcső vezet fel.
Említésre méltó Franciaország legismertebb katedrálisa, amely két tornya a Tour Saint - Romain és a Tour de Beurre. A katedrálisban megtalálható az Ambroise-ból származó kardinálisok sírhelye. Szintén megtalálható itt Oroszlánszívű Richárd sírköve is.
A képzőművészetek kedvelőinek érdemes meglátogatniuk a múzeumot, ahol több ismert művész festményét tekinthetjük meg.
Ha a fővárosból nyugatrnak indul eljut az ún. Apátságok útjához. Itt láthatóak a Jumieges apátság és két tornyának a Notre – Dame-nak és Saint – Pierre-nek romjai.
Ha inkább a pihenést és nyugalmat részesíti előnyben, akkor a normandiai Deauville üdülőközpontban tökéletes feltételeket talál ehhez. A tengerpart kellemes homokkal fedett és jó feltételek a sport és fürdés számára. Deauville-ben minden nyáron lófutamokat rendeznek.
Caen városában válogathat a legjobb hotelek közül, vagy megkústolhatja a francia ételeket valamely étteremben. Caen város történelmi központjában megcsodálhatja a férfi apátságot vagy a romjaiból felépült múzeumot is, ahol európai festmények nagy gyűjteményével ismerkedhetünk meg.
Normandiában varázslatos város Bayeux is, ahol meglátogathatja a gótikus katedrálist és a híres bayeux-i szőnyeget is megcsodálhatja, amelyet Hódító Vilmos központjában.
Bretagne irányába felfedezheti a szigeti szentséget, a Mont – Saint – Michel-t. Ez a tornyokkal ékesített apátság szinte a tenger habjaiból és szikláiból nőtte ki magát. A legfelső teraszról kitűnő kilátása nyílik az öbölre. Az apátság háromszintes és a legfelső emeleten található maga a templom.
Normandia szomszédos kerülete Bretagne, ahol az emberek vendégszeretőek és kedves gesztusokkal próbálják kellemessé tenni ott - tartózkodásunkat.
A Smaragd tengerparton figyelemmel kísérheti a nyugodt partokat, amelyet barlangok és egy 70 km hosszú sziklaszirt ölelnek körül.
Csodás kilátásunk nyílik a 40 m magas Pointe du Grouin sziklaszirtjeiről, ahonnan megcsodálhatjuk a vadregényes Bretagne-i tengerpartot. A sziklaszirthez egy tengermenti út vezet fel.
A legvédettebb partok közé, ahol pálmafák, fügefák és kaméliák teremnek Dinard üdülőhely partjai tartoznak. A városban hatalmas luxusvillák, hotelek, szórakozóhelyek, üzletek és nyugodt kertes parkok épültek ki. Felemelő érzés lehet Bretagne partjait végigcsodálni az újonnan épült 70 m magas Cap Fréhel világítótorony tetejéről.
Guimiliau falujában megtekinthet egy fesztivált, ahol több mint 200 szereplő van felidézve az Új -és Ószövetségből. A kastély bejáratánál megtekinthet egy bükkfa ponyvát, amely spirál akakú oszlopokkal van alátámasztva.
Ha Huelgoat városába látogat, látogassa meg természeti rezervátumát, amely az Armóriai parkban található. Kipróbálhatja például a hattyúk közötti vitorlázást.
Az északnyugat-franciaországi Bretagne partja mentén 12 km hosszan sorakozó hatalmas megalitokat titok lengi körül. Az egyik mítosz szerint minden egyes kő egy római katona, akit Merlin, a varázsló, változtatott kővé. Néhány tudományos vizsgálat arra enged következtetni, hogy talán földrengés - előrejelzőként használták őket.
Ha szívesen szállna meg egy kellemes üdülőközpontban, akkora ajánljuk La Baule-t is, ahol kellemes lágy homokkal borított partokkal, luxushotelekkel és kölcsönzőkkel felszerelt parti klubbokkal találkozhat.
